Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntöm községünk honlapján!
Németbánya, a bakonyi erdők ölelésében fekszik, a környék legkisebb településeként. Területileg kicsi, de értékeiben annál nagyobb. A faluba érkező emberek mindegyikét magával ragadja Németbánya egészéből áradó csend és nyugalom. A szinte harapni való friss levegő, az erdőből áradó illatok, a madár csicsergés, az úton előttünk átszaladó mókus, a kertekben legelésző birkák látványakor az ember úgy érzi, bárcsak megállíthatná az időt! A falunk utcáin végigsétálva látható milyen jól megfér egymás mellett a múlt, a jelen, a jövő. Óvjuk értékeinket, vigyázunk múltunkra. A Faluházban megtekinthető állandó néprajzi kiállítás az egykori népviseleti, használati tárgyak bemutatásával a múltba repít bennünket. A falu védőszentjének, Szent Mártonnak tiszteletére emeltetett Kápolna, a falu ékköveként díszeleg a Fő téren. Védőszentünk előtt tisztelegve, a régi hagyományokhoz ragaszkodva tartjuk minden év novemberének 2. hétvégéjén Szent Márton ünnepét. Minden adventi vasárnapon összegyűlünk a Fő téren felállított Betlehem előtt, közösen gyertyát gyújtva, kis műsorral készülve átadjuk lelkünket a közelgő ünnepnek. Pünkösdkor, Pünkösdölő kis és nagy lányok járják a falut, áldást osztva a ház lakóira. Aki nemcsak gyalogosan szeretné körbejárni a környéket, lehetősége van a Bakonyjákóról induló kisvonat igénybevételére. Ha hosszabb időt szeretne nálunk eltölteni több szállasadó közül is választhat. Szánjon magára egy kis „én időt” és látogasson el hozzánk! Mi, szerettel várjuk!