Volt egyszer egy falu, Iharkút

A Németbányával szomszédos Iharkút már az Árpád-korban lakott volt, a török időben pusztává vált. Újratelepítését az Eszterházy család kezdeményezte, akik telepes svábokat hívtak a Bakonyba. Lakói erdei munkából és favágásból éltek. A második világháború után a németajkúak egy részét kitelepítették, a maradék lakosságot a környékbeli iparvárosok szívták el.   A község alatt található bauxit kitermelését 1979-ben kezdték meg  A falu épületeit lebontották, hatalmas külszíni bauxitbányává vált a terület. Iharkút maradék lakosságát a közeli falvakba, városokba telepítették. Temetőjét exhumálták, Németbányára vitték át. A bauxit bányászat miatt kitelepített emberek csaknem 30 éven át nem látták a szülőföldet, amikor Bakonyi Lajos főerdész ötlete nyomán 2003-ban megrendezték a szétszóródott lakosság első találkozóját. Az Iharkúton tartott emlékezés után Németbánya adott otthont illetve helyet az ünnepségnek – Németbánya alapításának 250. évfordulóján. Azóta az egymástól elszakított családok minden évben találkoznak Iharkúton. Az Iharkúti Hagyományőrző Egyesület létrehozott egy emlékparkot, mely évről évre bővül, szépül. Már van gémeskút, annak az egy kútnak a helyén, amelyről a lakók a vizet hordták, és amelyről a falu a nevét kapta. 2006-ban még címere is lett a nem létező településnek. Ezzel egyidejűleg megszólalt az új harangtoronyban az az elveszettnek hitt harang, amely a falu megszűnésekor eltűnt.

Rendkívül lelkierő kell az egykori lakosoknak ahhoz, hogy visszajárjanak az elpusztított falujukhoz, ezt a kötődésüket nemcsak elismerni, hanem értékelni kell. Az emlékhely egyedi jellegével kiemelkedik más, emlékörökségek emlékjelek köréből. Ez nem csak helyi, megyei, hanem országos minta, példa lehet a szülőföld-örökség megbecsülésére.” (Dr Molnár Béla)

 

Németbánya értéktárába 2016. március 18-án került. 

A dokumentációt készítette Kiss Albertné

A Veszprém Megyei Értéktár 2016. június 29-én felvette értékei közé Iharkutat az épített környezet kategóriájába

 

N É M E T B Á N Y A  … a z   é r t é k ő r z ő   t e l e p ü l é s