Árvíz utáni polgármesteri összefoglaló

Tisztelt németbányai lakosság, telek és üdülőtulajdonosok!   Engedjék meg, hogy pár szóban ígéretemhez híven beszámoljak a településünket 2018. augusztus 10-11-én, rövid idő alatt sújtó rendkívüli mértékű csapadék okozta árvíz utáni helyzetről. Előszóban tájékoztatom Önöket, hogy Kelemen László jegyző úr következő hét elején egy tájékoztató levélben informálja Önöket a felmerült helyzetek jogszabályi hátteréről.   Németbánya települést 2018. augusztus 10-én a késő esti óráktól rendkívüli mennyiségű esőt hozó csapadékzóna érte el. Három óra alatt megközelítőleg 70 mm csapadék hullott. A településhez kapcsolódó vízgyűjtő területről olyan mennyiségű víz érkezett a településre, melyet a vízfolyások eddigi medre, illetve a belvízelvezető csatornák...

Németbányai falunap programja

Németbányai falunap programja

Maximális eredményt ért el a Németbánya Német Nemzetiségi Önkormányzat a 2018. évi feladatalapú támogatáson

Soha nem látott eredményt ért el Németbánya Német Nemzetiségi Önkormányzata az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő feladatalapú támogatásának pontszámai tekintetében. Az elérhető 100 pontból maximális 100 pontot ért el! Együttműködésben Németbánya Önkormányzatával a német nemzetiségi kultúra, a hagyományőrzés és oktatás területén ismét hozzávetőlegesen 2,5 millió Forint szolgálja Németbánya érdekeit. Németbánya Német Nemzetiségi Önkormányzat ezúton szeretné megköszönni a 2017. évi munkáját és segítségét: Kelemen László jegyző úrnak Draskovics Balázs alelnök úrnak, Kungl Ignác képviselőnek az egész évben végzett tevékeny munkájukért, amelyet a német nemzetiségi értékek megmentéséért és őrzéséért tesznek, Ruppertné Sas Máriának a Hutta Germanika Egyesület...

Történemi este március 30-án 18:00-tól

Történemi este március 30-án 18:00-tól

Történelmi előadás! Szeretettel invitálom Önöket 2018. március 30-án pénteken, 18:00-tól a Magyarság történelmi eseményeit minden hónap első péntekén feldolgozó előadás sorozatának következő állomására. Narancsik Imre történész ez alkalommal “Az 1848-49-es szabadságharc legfontosabb eseményei és hősei” címmel tart számunkra előadást. Az önkormányzat forró teával és forralt borral várja a vendégeket.         17:00-tól a történelmi előadás előtt várjuk a hajfonás iránt érdeklődő felnőtteket és gyerekeket egyaránt Narancsikné Eszter hajfonás szakkörébe! Az elkészült remekműveket megtekinthetik az előadáson. Szeretettel várunk minden érdeklődőt falun innen és túl! Tisztelettel: Ujvári Szilvia...

BAKONYRUN 3.0

BAKONYRUN 3.0

Kis falunkban megrendezésre került 2018. március 17-én a BAKONYRUN 3.0 elnevezésű sportesemény amely közel 900 látogatót vonzott. Az extrém sportok szerelmesei ezen a napon a Bakony igazi arcával találkozhattak, hiszen dél körül elkezdett szitálni az eső, mindez 3 fok körüli hőmérséklettel párosult. A futóknak 15+ akadályt kellett embertelen körülmények között leküzdeniük, közel 10 km táv lefutásával. A falu állta a sarat, a parkoltatás és a versenyzők kiszolgálása is rendben zajlott.               Az Üvegtigrisben marhapörköltet és babgulyást ehetett, aki már a versenyről visszaérkezett, a finom falatok hamarosan el is fogytak. A vendégházak telt házzal üzemeltek és reméljük, egész évben viszontlátjuk azokat, akik megismerték...