Erdősiné Kiszlinger Mária naiv festő

Erdősi Lajosné, Kiszlinger Mária Németbányán született. Elemi iskoláit Németbányán végezte összevont iskolában. 17 éves volt, amikor szüleivel és húgával, Margittal Ajkarendekre költöztek. Itt kötött házasságot Erdősi Lajossal, házasságukból két fiúgyermek született Húsz évvel ezelőtt óriási trauma érte, ennek hatására kezdett festeni. Tájképeket, virágcsendéleteket festett vízfestékkel és olajjal. Az Ajkai Képzőművész Egyesületben sajátította el a szükséges technikákat. 2003-ban közös kiállítása volt szülőfalujában Németbányán Dr Vizer Miklós tűzzománc készítő művésszel együtt, a kiállítást Horváth Károly író nyitotta meg. Otthonában is már csak 10-15 képe lelhető fel mert képeit kiállításai alkalmával elajándékozta. 2002-ben az Ajkai Képzőművész Egyesület kiállításán kapott elismerő oklevelet kiállított festményeiért. 2005-ben a Nyugdíjasok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége díszoklevéllel jutalmazta Budapesten a Népművészeti és Kézműves alkotók V. Országos kiállításán való eredményes szereplését. A naív művész tevékenységében értékelendő  hogy őstehetség,  aki nem tanulta  a festészetet, mégis figyelemre  méltó  képeket  alkotott.  Erdősiné Kiszlinger Mária képeiben az őszinteség, a természet-szeretet, a szépre való törekvés tükröződik.(Fülöp Lajos festőművész)

 

Németbánya értéktárába 2018. április -én került. 

A dokumentációt készítette Kiss Albertné

 

N É M E T B Á N Y A  … a z   é r t é k ő r z ő   t e l e p ü l é s