Levendula és rózsatövek díszítik jövő évtől a Fő teret

Az önkormányzat szinte minden évben több százezer forintot költ a közterületek virágosítására, amelyet évről évre megismételhet. Igaz, nagyon szépek az egy évig virágzó dísznövények, de egy ilyen kis faluban találhatunk sokkal hasznosabb helyet is ennek a pénznek. Tavasszal a pannonhalmi levendulások akciójában két szelet ágyásba kerültek francia levendula tövek. Nem csak az illatuk és pompás színük miatt jó választás levendulát ültetni, hanem mert kis gondozással óriási tövekké fejleszthető, amely között a gaz sem nő. További fejlesztési cél volt a maradék ágyások, valamint a falu keresztjeinek, szobrainak rózsákkal való virágosítása. A levendula ebből a szempontból is kitűnő választás. A rózsát megtámadó tetvek és élősködők ellen a szomszédba ültetett lilás virágú levendula kitűnő védelmet nyújt. A rózsatövek választásakor több szempont is szerepet játszott: a kápolna folyamatos friss virággal való ellátása, az illat, a látvány élménye. A Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ munkatársai segítettek a megfelelő kombináció megtalálásában, így több színben, emelkedő magasságban pompáznak majd a virágok a körforgalomban. A rózsatövek vásárlásához a német nemzetiségi önkormányzat 100.000 forinttal hozzájárult. A rózsatövek előreláthatóan november elején érkeznek meg. Fotó: www.roses-szoreg.eu