Som-mag gyümölcsös

Som-mag gyümölcsös

“A történelem során gyümölcsoltó-gallyak és szőlővesszők igen nagy és állandó vándorlásban voltak, különösen magyarországi oltógallyak voltak keresettek, nagy ajándéknak számítottak, királyi udvarok küldözgették .”
Andrásfalvy Bertalan

2011-ben Németbánya önkormányzata döntést hozott arról, hogy felméri a falu kertjeiben még élő, régi, tájfajta gyümölcsfák állományát, és ezek génanyagát a fajtamentés, a következő nemzedékek számára való átörökítés céljából magoncokra oltja, így egyfajta „Tündérkertet” hoz létre. A helyi fajták meghatározásában Sára János gyümölcsész professzor és Rák Kálmán bácsi,
idős helybeli gazdaember voltak a segítségünkre, illetve a telepített gyümölcsösök némelyikéről fennmaradt feljegyzés, amely a fajtaállományt tartalmazza.

A tájfajta gyümölcsök megőrzésének, termesztésének a kapcsolata a klímavédelemmel a következő:

 ezek a fajták vegyszerhasználat nélkül termeszthetőek, mivel ellenállóbbak a gyümölcsültetvények monokultúrában nevel fáinál,

 nem szükséges szállítás a falu lakosságának gyümölcsellátásához.

 téli tárolásukra kiválóan alkalmas a pince (villamos energiával hűtött tárolóra nincs szükség)

Akkor a következő fajták átoltására került sor a csemetekertben: citromalma, eperalma, Diel-vajkörte, „koszos” körte, helyi diófélék.
2013-ban a faluközösség elhatározta, hogy bővíti a fajtaállományt. Ebben a munkában nagy szerepe volt Boros Antal, helyi oltóembernek, aki a környéket járva számos helyen fedezett fel kiváló alma-, körte- és szilvafajtákat.

A pénzesgyőri Pangea Egyesület akkori elnöke, Fehérvári Bence felmérést készített több régi bakonyi tanya gyümölcsállományáról. (http://oktatokozpont.pangea.hu/tanyai-gyumolcsosok/a-
tanyak-gyumolcsosei/; http://oktatokozpont.pangea.hu/tanyai-gyumolcsosok/a-hudi-tanya-
gyumolcsose/; http://oktatokozpont.pangea.hu/tanyai-gyumolcsosok/az-augusztin-tanya-
gyumolcsose/) A falubeli önkéntesek – Draskovits Balázs, Narancsik Imre, Schmidtné Tímea,

Schmutz János, hárskúti biogazdálkodó, valamint a dolgozat szerzője, Fehérvári Bence és Gorelik Nóra gyümölcsészkirándulást szerveztek 2013 őszén. Ennek célja az volt, hogy megismerkedjünk az alma- és körtefajták termésével, fényképen dokumentáljuk azokat.

A 2017. évben szükségessé vált azoknak a csemetéknek a pótlása a csemetekertben, amelyeket helyi családok a kertből saját kertjükben elültettek. Így került sor újabb oltóvesszőgyűjtésre a Bergmann-telken, az Augusztrin-tanyán valamint Hárskúton, ahol régi, a klímaviszonyok közt jól bevált alma, körte- és cseresznyefajtákból gyűjtöttünk oltóvesszőket. (Boros Antal, Draskovits Balázs, Schmutz János Hárskúti biogazda és Gorelik Nóra).

A fajtagyűjtemény állománya 300 újonnan oltott csemetét tartalmaz – jelenleg a következő fajtákat tartalmazza:

  • Nyári alma – Hárskút
  • Bőralma – Bergmann-telek
  • Sólyomalma – Augusztin-tanya
  • Tökalma – Bergmann-telek
  • Fűszeralma – Augusztin-tanya
  • Mustos alma- Augusztin-tanya
  • Nyár végi Jani-körte – Hárskút
  • Vérkörte – Bergmann-telek
  • Lőrinc-körte – Hárskút
  • Pincében érő téli körte – Hárskút
  • Lőrinc-körte – Hárskút
  • Téli körte – Hárskút
  • Pogácsakörte – Hárskút
  • Őszi körte – Augusztin-tanya
  • Gravensteini alma – Augusztin-tanya
  • Arany reinette – Bergmann-telek
  • Jonatán
  • Török Bálint alma – Bergmann-telek
  • Pogácsaalma – Bergmann-telek
  • Dobó nyári alma
  • Bitva parti öreg almafáról oltott alma
  • Augusztin-tanya – körte
  • Zsírkörte – Bergmann-telek
  • Müller-körte
  • Alexander-körte
  • Bojti-körte
  • Császárkörte
  • Téli piros alma – Augusztin-tana
  • Jonagold
  • Apró alma – Augusztin-tanya
  • Őszi mustos alma – Augusztin tanya
  • Pogácsaalma – Bergmann-telek
  • Bőralma – Bergmann-telek
  • Golden alma
  • Húsvéti rozmaring – Hárskút
  • Sólyomalma- Augusztin-tanya
  • Náci-körte
  • Doma-körte
  • Tóni-körte

A Kárpát-medencei Gyümölcsész hálózat honlapja:http://gyumolcsesz.hu/content/r%C3%B3lunk

Berecz András meséje az összefogás és a közösség erejéről: https://www.youtube.com/watch?v=EILmEF1eD7M&t=4s

A Pangea Egyesület honlapja:http://www.pangea.hu/

Facsemeték – gyümölcsész kultuszfilm a 70-es évekből: https://www.youtube.com/watch?v=ZZTmPWbJ040&t=8s

Információ, rendelés, Som-mag túrára való jelentkezés, önkéntesség felajánlása:

7 + 10 =